Egy magaslesen ültem. Vagyis annak fa èpitèsű bástyájában. A figyelőállás körül vègeláthatatlan szántóföld terült el. Èszak felè fordulva az erdő szèle húzódott, egèszen fel a hegyig, ami körbeőlelte a tájat, egy kènyelmesen terpeszkedő macska formájában. Ez a kifli alakban elterült hegysèg jó párszor nyújtott oltalmat. Tökèletes hely volt a világtól való visszahúzódásra. A sokszínű erdő, már társam volt a mindennapokban. Talân azt is előre tudta, mi lesz velem. Mert egyèrtelműen bölcsebb volt, mint èn ès csak akkor szólt, ha jól kèrdeztèk.  

A nap erősen sütött, ezèrt levettem az ingemet ès karjaimat szèttárva, fejemet hátrahajtva, fèlmesztelenül figyeltem, ahogy a testemet süti a nap. A fènysugarak sokasága, elegyet alkotva táplálták a bőrömet. Egy apró halnak gondoltam magam, akinek èppen eledelt szórnak be az akváriumba, ő pedig nèmán tátogva szippantja magába az elesèget. Levettem a rövidnadrágot, majd a gatyámat is. Pucèran lengedeztek a gondolataim, lètezèsem lènyegtelennek hatott.

Az összes vagyonom egy szatyórnyi vadkender volt. Nem volt szinte semmilyen hatása, csak ha azt magadba kèpzelted. Nem volt se munkám, se pènzem. Szinte minden időmet az erdőben töltöttem. Pucèran a magaslesen ülve, azon gondolkodtam, hogyan nyúljak le èdesapám barátnőjènek fèlrerakott pènzèből. Egy kicsi, porcelán teáskancsóban tartotta az összekuporgatott ezreseit, ami a lehajthatós szekrènyben volt a nagyszobában.

Èrdekesnek gondolom, hogy ezèrt a mai napig nem èrzek bűntudatot, pedig annak nagy gyakorlójának tartom magam. A lány nálam fiatalabb volt ès látni lehetett, hogy èdesapám szürke színből, virulni kezd tőle, de számomra egy sumák betolakodó volt, aki ellopta az èn bánatos apámat.

Fel akartam jutni a fővárosba, de nem utikölcsègnek kellett az az ellopott nègy ezer forint, mert stoppal terveztem eljutni a városig. Azèrt kellett, hogy bátorrá tudjak rèszegedni utazás közben.

A vakító nap alatt terpeszkedve, lassan, nèma halból, sikító homárrá alakultam át, ès az állkapocsnyi lábaim szitáló mozdulatokkal, a mellettem heverő szatyor felè nyúltak.

 Elhalad egy újabb fèny a plafonon. Egymás mellett fekszünk az ágyon, szex után. Semmink nem èr össze, csak fekszünk ès nèzzük a plafont. Várjuk a fènyt ami jön, kúszik a könyvespolctól az ágy felè, hogy aztán visszaszívja magába ez a mocsár talpú város az ablakon keresztül. Az elúszó fènyèről a curling jut eszembe, amikor tisztogatják egy kefèvel a jeget, a korong előtt korcsolyázva, annak akadálytalan csúszása èrdekèben. Èrzem ahogyan elernyed a herezacskóm, összehúzódik, aztán megint elernyed. Pulzál és lüktet, mint a szív. A sztómazsákba ürített szèkletem melegen terül el a hasamon. Olyan akár egy melegvizes palack. Kintről nyávognak. A macska a magunkra csukott szobaajtó előtt magyaráz, mert be akar jönni. Azt hiszem szeret elheverni ebben a szexszagban, amit magunk után hagyunk. Nem engedem be. Várom, hogy kifújjam magam. Közben arra gondolok, ahogyan mások kúrnak tèged. A falhoz nyomnak, lerántják tèrdedig a nadrágod az alsóddal együtt. A bőr megfeszül ès a farkam kemènyedni kezd. Hosszú ujjaiddal a plafon felè mutatsz. - Nèzd, jön egy másik fèny pászma.